Menü
Főoldal
Köszöntő
Parlamenti híradó
Aktuális
Hírek
Hírdetések
Letöltés
Vendégkönyv
Fórum
Galéria
Bejelentkezés





Elfelejtette a jelszavát?
Jelenlévő felhasználók:
 
A gazdák Kiss Attila mögött! Nyomtatás
Hajdúböszörményben a közelgő önkormányzati választásra széleskörű nemzeti – polgári együttműködés jött létre, amely garancia lehet arra, hogy a következő képviselőtestületben ez az oldal adja a többséget.
 
Mi, a Hajdú Gazdakör és a Hajdú Gazdák Szövetkezete is csatlakoztunk a Hajdúböszörményi Polgári Szövetséghez, hiszen ez a szervezet nemcsak meghallgat bennünket, de véleményünket is kérte mezőgazdasági programjának elkészítéséhez, s jelöltjei közt több gazda társunkat is megtalálhatjuk. Fontosnak tartjuk, hogy Böszörmény városát a jövőben olyan közösség vezesse, amely számára a mezőgazdaság problémái nem teherként, hanem megvalósítandó feladatként jelentkeznek. Nem szabad, hogy újabb visszalépés történjen a területen, a Körzeti Állatorvosi Hivatal Böszörményből történő elköltöztetése arculcsapása volt a helyi gazdáknak és minden lakosnak. A város mindenkori vezetőinek keményebben kell fellépniük az ilyen kezdeményezések ellen.   

Őseink számára a vallás után a mezőgazdaságnak volt a legmeghatározóbb szerepe. Tisztában vagyunk azzal, hogy Hajdúböszörmény ma már nem kizárólag agrárjellegű város, de azért ez a terület továbbra is kiemelt figyelmet érdemel.


A város nyugodt, kiszámítható fejlődése és a számunkra a megélhetést is jelentő böszörményi föld megbecsülése érdekében támogassák Önök is a Hajdúböszörményi Polgári Szövetség képviselőjelöltjeit és Kiss Attila polgármester-jelöltet az október 1-i választáson. 
 
Hajdúböszörmény, 2006. szeptember 17.                                                                                    Hajdú Gazdakör      -     Hajdú Gazdák Szövetkezete
 
< Előző   Következő >
 
Keresés:  

Hajdúböszörmény Programja
Letölthető lapszámok
Jó reggelt MAGYARORSZÁG!
Névnap
Ma 2010. 9. 3, péntek, Hilda napja van.
Holnap Rozália napja lesz.
Környezetünk
Hboszbocskh.jpg
Friss hírek
Legolvasottabbak
         
 

Az oldalakon található írások és cikkek a Keleti-Főcsatorna Közhasznú Egyesület szellemi termékei és tulajdonai. Részleges vagy teljes felhasználásuk csak a szerzők írásbeli engedélyével lehetséges.
Design by TOscar